Újraolvasni! Újraolvasni?
„Az a mű, amelyet elolvasnak: él; az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad.” (ifj. Alexandre Dumas)
Kép: Edward Killingworth-Johnson
Van valami abban, hogy egy könyvet legalább kétszer kell elolvasni, hogy megtudjuk, valójában milyen. Kedves tanárom, Han Anna, a nagyszerű tudós hangoztatta ezt gyakran az egyetemen. Első olvasásra ugyanis csak a történetre figyelünk, de másodjára már feltűnnek az apró finomságok: egy-egy részlet szépsége, a könyv szerkezetének harmóniája, a szereplők jellemrajza, a találó hasonlatok, a mély bölcsességet megfogalmazó mondatok.
Vagy éppen ellenkezőleg: ráébredünk, hogy nem is olyan jó ez a könyv, mint hittük. Ez történhet, ha például hosszú idő telik el a két olvasás között. Férjem, András pontosan így járt a napokban. Ajándékba kapta egy barátunktól Szentiványi Jenő az ifjúság körében annak idején igen népszerű regényét, A kőbaltás embert. Az 1967-es kiadást. Némileg csalódottan tette le: „sokkal fordulatosabb, izgalmasabb könyvre emlékszem” - mondta. Aztán megállapította, hogy kisfiúként ő öltöztette fel a történetet a gyermeki fantáziájával.
Nekem hasonló, bár némileg más élményem fűződik Thomas Hardy Egy tiszta nő című regényéhez. Először tizennégy évesen olvastam. Odavoltam a romantikájától - mert a sztori valóban romantikus. Tesst, a parasztlányt elcsábítja a fiatal birtokos uraság. Az eset után Tess elszegődik egy távoli tehenészetbe, ahol megismerkedik élete szerelmével. Össze is házasodnak, de a lány – ezért tiszta – úgy tartja erkölcsösnek, hogy a nászéjszaka előtt beavassa a titkába a férjét. A férfi erre faképnél hagyja.
Igen ám, de ahogy Tess a múltjának a rabja, a férje az iránta érzett szerelmétől nem tud szabadulni. Sajnos, amikor visszatalál hozzá, a nő már a korábbi szerető kitartottja. Tess megöli a szeretőt, mert úgy érzi, csak így lehet igaz társa a férjének. Egyetlen éjszakát töltenek együtt a rendőrség elől menekülve, de aztán elkapják őket, és Tesst felakasztják. (Remélem, jól emlékszem a sztorira, ha nem, javítsatok ki.)
Szóval kamaszlányként odavoltam ettől a fordulatos romantikától. Ám amikor egyetemista koromban újraolvastam a regényt, meghökkentem. Mintha egy egészen más könyv lett volna. Akkor ugyanis már észrevettem, hogy Thomas Hardy, aki jelentős író volt, egy felettébb realista művet öltöztetett be a romantikus história köntösébe, tele valósághű részletrajzzal, aprólékos jellemábrázolással, hűvös és ironikus felhanggal. Ebben rejlik a regény zsenialitása.
Akadnak olvasóim, akik többször (némelyek egymás után) elolvassák a regényeket, amelyeket írtam. Ez persze hízeleg a hiúságomnak, miközben félek is egy kicsit: másodjára már biztosan észreveszik a hibákat, amelyektől a világirodalom remekei sem mentesek. Lekopogom, eddig nem volt panasz.
Legutóbb egyik barátunknál járva, Cseszneken botlottam bele egy ilyen lelkes olvasóba. A hetvennégy éves Kati néni akkor kezdte másodszor A visszakapott életet. Megkérdeztem tőle, miért olvassa el újra, mire ő azt mondta: „ami szép, azt érdemes többször elolvasni.” Hú, gondoltam magamban, ez aztán az írói siker! Mit nekem műkritikák az elefántcsont-torony lakóitól, ha azzal, amit írtam, egyszerű embereknek szerzek örömet!
Na és te? Szoktál könyveket újraolvasni?
Rados Virág
Ajánlott olvasmányok:
Umberto Eco: Az értelmezés határai
Szentiványi Jenő: A kőbaltás ember
Thomas Hardy: Tess of the d' Urbervilles
Rados Virág: A visszakapott élet
