Nincs időm olvasni – vagy mégis?
Nincs időm olvasni – mondogatjuk magunknak és másoknak. De valóban így van-e? Panaszkodunk-e
például arra, hogy nincs időnk tévézni, fészbukozni, számítógépezni, az okostelefonunkkal játszani? Ha nem, akkor megfontolandó: fontosak-e számunkra a könyvek annyira, hogy felülírják például a közösségi médiában való virtuális bóklászást? Eszünkbe jut-e egy B kategóriás tévékrimi megnézése után, hogy egy jó olvasmánytól loptuk el az időt, illetve a rágógumi-kultúra helyett valamilyen klassz könyvbe is beleélhettük volna magunkat?
Olvasni persze nem kötelező, de ajánlott. A kutatók megállapították, hogy az olvasás mentálisan stimulál, lassítja vagy meg is akadályozza a demencia, illetve az Alzheimer-kór kialakulását. Csökkenti a stresszt – ellazít, leviszi a vérnyomást és a pulzusszámot. Bővíti a tudást, a szókincset, fejleszti a memóriát: minden plusz információ, amit megjegyzünk, növeli az új szinapszisokat (agyi pályákat), és megerősíti a régieket.
Növeli a koncentrálni tudást, fejleszti az íráskészséget.
Még sok érvet fel lehet sorakoztatni az olvasás jótékony hatása mellett (például fejlődik a képzelőerő, a kreativitás), de a fentiek valóban praktikusak. Mégis sokan hivatkoznak a következőkre, ha arról van szó, miért nem olvasnak.
1. Időhiány,
2. Nem érdekli a könyv,
3. Nem köti le az olvasás,
4. Drágák a könyvek.
Hadd osszuk meg itt áruházunk egyik rendszeres vásárlójának az esetét. A középkorú hölgy egy
alkalommal, amikor hosszabbra nyúlt a telefonbeszélgetés, elmesélte, hogy ő egész felnőtt korában utált olvasni. Az ok egy rendkívül negatív élmény volt, ami gyerekkori irodalomtanárához fűződött. Az olvasásra, illetve, hogy legalább próbálja ki a dolgot, a kolléganője beszélte rá. Az ő motivációja az volt, hogy így közösen rendelhetnének könyvet, és jobban kijönnének anyagilag.
Vásárlónk ráállt a dologra, a kolléganő pedig nem hagyta magára: rendszeresen megbeszélték a
mindkettejük által elolvasott könyveket. Vásárlónk eleinte nehezen értelmezte a szövegeket, amelyek elolvasásával lassan is haladt, de annyira élvezte a kolléganőjével való rendszeres eszmecserét, hogy keresztülrágta magát a regényeken.
Nem sok idő múlva észrevette, hogy egyre könnyebben megy az olvasás, a könyvek egyre inkább
megmozgatják a képzeletét. Alig várta, hogy munkaidő után hazaérjen, és folytathassa a megkezdett történetet. Még a tévéről is elfeledkezett. Mi pedig azt láttuk, hogy egyre komolyabb könyveket rendel tőlünk. Habkönnyű lektűrökkel kezdte, aztán bemerészkedett a magas irodalom világába is. Arról számolt be nekünk, hogy egyre gazdagabb az élete a sok olvasmánytól.
A kulcsmozzanat itt a közösen átéltek voltak az olvasótárssal, hiszen valóban remek dolog megosztani egy-egy olvasmányélményt valakivel. Ha a közvetlen közelünkben nincs ilyen személy, csatlakozhatunk a „Nincs időm olvasni” kihíváshoz, amit Szabados Ágnes televíziós műsorvezető indított útjára. Egy hónap – egy könyv a cél, az olvasmány szabadon választott, csak egy-egy szempontnak kell megfelelnie.
Az idei augusztus témája: egy könyv, ami távoli tájra repít. A közösségi médiában pedig meg lehet
beszélni az olvasottakat. Szabados Ágnes blogján mindenféle érdekességet is megtudhatunk a kezdeményezéssel kapcsolatban.
