Milyen a jó könyvborító?
Kép: Egy példa a jó borítóra
„Könyvet nem borító és cím alapján érdemes választani.” (eduline.hu magazin)
A jó borító olyan, mint a könyvhöz illő ruha. Hatására az üzletben szinte beleugrik a könyv az ember kezébe – azaz figyelemfelkeltő, kitűnik a többi közül, összhangban van a könyv műfajával, hangulatával, és akár egy darts tábla közepét, a célközönség szívét találja el.
Igen ám, de a borító tervezésekor honnan tudja az ember, hogy a könyv köntöse így fog működni? Sehonnan. Pontosabban csak sejteni lehet. Legjobb példa rá a hamarosan megjelenő regényem készülő borítója. Hetek óta agyalunk a megoldáson – a tervező, a kiadóvezető, a marketinges és én. Sőt, még a férjem is bedobott itthon néhány ötletet.
Mert ötlet, az kell. Mégpedig egyszerűen nagyszerű, mert általában azok a nyerők. Egy szimbólum, megfelelően tálalva. Ráadásul az Ádám asszonyainál nehezebb a helyzetünk, mint akkor volna, ha már nem jelent volna meg négy könyvem, mindegyiken egy-egy virágmetaforával. A megszokotton változtatni keményebb dió, mint egy teljesen új képi világot kigondolni. Jelen esetben a virágok helyett frissítés gyanánt olyat, amely emberalakokat ábrázol. Szóval most változtatni akarunk, hogy az eddigiek mellé új olvasóközönséget toborozzunk nekem.
A fenti idézet tehát, miszerint könyvet nem a borító alapján kell választani, igaz, de sajnos az emberek nem így működnek. Régen a múlté már az az időszak, amikor minden könyvet bőrkötésbe öltöztettek, azzal kész, kalap, irány a piac. A régi iskolából Agatha Christie például a címre és a sztorira esküszik. Csodálkozna, ha megtudná, milyen válaszokat kaptam a Facebookon arra, mennyire fontos a borító (na meg a fülszöveg a szerző portréjával). Lehet az a világ legjobb könyve, ha elszúrják a borítóját, a kutya sem fogja megvenni. Azaz a mai piacgazdaságban a marketing az első, és csak utána jön maga a termék.
Én ugyan valóban nem a borító vagy a fülszöveg alapján választok. Megnézem az első mondatot, találomra felütöm a kötetet, beleolvasok, és ha úgy látom, jó a szöveg, van neki ritmusa, többnyire megveszem a könyvet. Erre mondta a kiadóm: a bölcsészízlés félreviszi az embert, vagyis nem biztos, hogy ami nekem tetszik, az másoknak is tetszeni fog. Sőt, szinte biztos, hogy nem.
A tömegmechanizmus ugyanis a következő: az emberek figyelmét megragadja a borító, mire kezükbe veszik a könyvet, megfordítják, elolvassák a fülszöveget, sőt, jobbára csak annak az elejét, és ezután döntenek. Ha visszarakják a kötetet a helyére, lehet, életük legnagyobb olvasmányélményétől fosztották meg magukat és fordítva: megveszik, aztán a tartalommal szembesülve keservesen csalódnak. Mindez a borító miatt. Férjem, András, aki húsz éve dolgozik kereskedőként a szakmában, alaposan megfigyelte a jelenséget. A könyvnek tehát van kábé 15-20 másodperce arra, hogy eladja magát.
Szegény József Attila így járt pórul a Nagyon fáj című verseskötetével. Együtt árulta Faludy Györggyel, aki akkoriban a Villon-átköltéseivel rukkolt elő. Bár a Nagyon fáj borítója míves tipográfiai munka, fehéres alapon csak betűk vannak rajta. Nem úgy Faludy könyvén, amelynek első kiadásán egy virágot tartó nő, egy bájos középkori rajz díszeleg. Vitték is, mint a cukrot – József Attila viszont tudtommal egyetlen példányt sem adott el. Holott ma már tudjuk, ki volt kettejük közül a nagyobb költő.
Rados Virág
Ajánlott olvasmányok jó borítókkal, amelyek a tartalmat is kifejezik:
Nicolas Barreau: A nő mosolya
Szegedy-Maszák Mariann: Csókolom a kezét
Lévai Balázs: Lovasi - Idáig tudom a történetet
Alice Munro: Drága élet
Ross King: Leonardo és az Utolsó vacsora
