Miért unalmas a kormánypárti sajtó? Az író, akit a korszellem kapott fel, a következő pedig ejtette
Alábbi irodalmi anekdotánk politikainak is beillik. Nem csupán jelenleg aktuális – az ellenzéki és a kormánypárti sajtó különbsége azóta létezik, amióta az újságírás e két irányultsága megszületett. A hatalom témájában Dragomán György író így fogalmaz: „A hatalom egy szükséges rossz kellene, hogy legyen, amit mindenki kényszerből vállal, nem élvezetből. Csak olyannak lenne szabad hatalma legyen, aki nem akar hatalmat, és csak addig lenne szabad az övé legyen, ameddig nem akarja. Nyilván ez egy teljesen utópisztikus hozzáállás, a valóságban az emberek szeretik a pozíciót meg a státuszt.”
Az anekdota
Történetünk a 19. század végén játszódik, irodalmár hőse Herczeg Ferenc író, színműíró, újságíró, számos komoly közéleti tisztség viselője, a Horthy-korszak legnépszerűbb alkotója. Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza kortársa.
Bánffy Dezső miniszterelnök egyszer megkérdezte Herczeg Ferencet, aki akkoriban szabadelvű képviselő volt:
- Ugyan kérlek, mi az oka annak, hogy az ellenzéki lapok mind érdekesek, a kormánypártiak pedig egytől egyig csapnivalóan unalmasak?
Herczeg így válaszolt:
- Az ok igen egyszerű, kegyelmes uram. Az ellenzéki lapokat a közönségnek írják, a kormánypártiakat neked.
Bánffy semmilyen témában nem volt többé kíváncsi Herczeg Ferenc véleményére.
Fotó: Ellinger Ede
Írófejedelem, politikai intrikus vagy velejéig erkölcstelen?
Herczeg Ferenc élete derekától, a 19. század végétől országszerte ünnepelt író, akire csak úgy záporoznak a kitüntetések. A magyar nemzet sorskérdései megfogalmazójaként méltatják. Munkái 1925 és 1930 között 40 kötetes díszkiadásban jelennek meg. 1927 és 1945 között a felsőház tagja, a magyar revíziós mozgalom egyik vezéralakjaként ismerik.
Az utókor megítélése azonban kétélű. A Benedek Marcell szerkesztésében 1927-ben kiadott Irodalmi lexikon dicséri darabjai pontos felépítését, a remek színpadi dialógusokat, de megemlíti az emberábrázolás fogyatékosságait. Felismeri, hogy Herczeget semmi más nem érdekli igazán, csak a politika.
Szerb Antal szintén a politikai intrikát tartja művei mozgatórugójának. Móricz Zsigmond a naplójában keményebben fogalmaz: „Herczeg Ferenc társadalmi jelenség, és erről a pozícióról soha el nem siklott… Mint ember született erkölcstelen, aki azonban az immoralitást szintén mint társadalmi konvenciót élvezi.”
A lektűr nagymestere
Herczeg majdnem egész pályáján olyan figurának tűnik, akinek a korszellem diktál. De végül mégsem. A második világháború idején, az elharapózó fajgyűlölet Magyarországán Herczeg a maga módján ellenzékbe vonul. Megveti Hitlert, akit nyilvánvalóan eszelősnek tart. A főrendiházban pedig ahhoz az elenyésző kisebbséghez tartozik, amely egyik zsidótörvényt sem szavazza meg a 22 közül. A háború megüzenését kezdettől fogva ellenzi.
A magyar irodalom vérkeringéséből a háború után kikerül. 1945-öt követően visszavonultan él, és nem publikál. 1949-ben kényszerrel kiköltöztetik budai villájából. Akkor kapja vissza egyik szobáját, amikor egy szovjet íróküldöttség látogatást tesz nála. Kiadását Magyarországon 1949 után betiltják. 91 éves korában, 1954-ben hal meg, magányosan és elfeledve.
Műveit a nyolcvanas években fedezik fel újra. A neves irodalomtörténész Németh G. Béla így jelöli ki helyét az irodalomban: „A lektűr magyar mestere.”
Fontosabb munkái: A Gyurkovics-fiúk; Ocskay brigadéros; A kék róka; Pro libertate!, Bizánc, Pogányok, A vörös háború, A hét sváb. Közülük talán a legismertebb A kék róka, amelyet a hazai és a külföldi színházak egyaránt nagy sikerrel mutatnak be.
