Kismadár, ki vagy te?
Szereted a madarakat? Előfordul, hogy látsz egy olyat, amelyikről nem tudod, kiféle-miféle? A Madárhatározó segít. Nekünk pedig van egy történetünk.
Egy kismadár illegette-billegette magát a gangos folyosó rácsán, a harmadik emeleten, a házban, ahol lakunk. Egy darabig izgatottan fürkészett minket azzal a jellegzetes madár-nézéssel, időnként oldalra kapva a fejét, hogy fényes gombszemével meggyőződjön róla, biztonságban van-e tőlünk. Aztán felröppent a tetőereszre, onnan kukucskált lefelé.
Na de miért? Mert várta a pillanatot, amikor elmúlik az emberveszély, és ő odarepülhet a fiókáihoz. Azok úgy ültek a fejünk feletti gázcsövek mögött, mintha odaszegezték volna őket. Meg sem mertek moccanni. Egészségesen működött bennük a rejtőzködés ösztöne, holott korántsem voltak már picikék – szinte teljesen kilátszottak a csövek mögül. Csak a repülés nem ment még nekik.
Másnap, amikor megint kimentünk a gangra levegőzni a férjemmel, újra a rácson egyensúlyozott a madárszülő. Megállapítottam, veréb nem lehet, mert azok kissé ducik, ennek meg karcsú az alakja, nem beszélve a hosszúkás farktolláról, amelyet fel-le billegtet. „Ez egy barázda-billegető” - súgtam oda Andrásnak, aki felnevetett: „Hol látsz te itt barázdát, a harmadik emeleten?” „Hát ott, a házunk melletti üres telken” - mutattam le magabiztosan. Férjem, aki falun nőtt fel, megint jót derült rajtam: „Te, ott nincs barázda, az csak egy üres földdarab.”
Kötöttem az ebet a karóhoz, hogy ha billegteti a farkát, akkor igenis barázdabillegető a mi kismadarunk. Aztán megnéztük a Madárhatározót, és sok mindenre fény derült. A barázdabillegető szívesen él a part közelében, és az alacsony növényzetű, nyílt terepet is kedveli, ezért gyakran parkokban és kertekben, valamint útszéleken is látható, sőt, még a városok közepén is megél. A házi rozsdafarkú viszont sziklás területek lakója, ennek megfelelően költ a kőbányákban, az ezek közelében levő szőlőhegyeken, de a városokban és a falvakban is. A nagyvárosok belső kerületeiben ő is rendszeresen fészkel.
És itt jön a poén: kedveli az új lakótelepeket, különösen az építkezések környékét. A közös bennük, hogy mindketten a verébalakúak rendjébe tartoznak, csak a házi rozsdafarkú a légykapók, a barázdabillegető a billegetőfélék családjának a tagja.
A madarak fényképéből sikerült megállapítani, melyik a miénk. A házi rozsdafarkú az, már csak az épületimádata okán is. Eszembe jutott egy dokumentumfilm, amely arról szól, hogyan követik a vadon élő állatok az embert a lakóhelyére. Mert ott van kaja.
Egy csöppnyi felüdülés nekünk a mi kismadarunk a tégla- és betonrengetegben. Derűt áraszt, a természet derűjét.
Rados Virág
Klikkelj a linkre:
