Harcom Somával
Harc, csatározás, sorozatos összecsapás. Így kezdődött a Somával való ismeretségem.
Tavaly nyáron Soma odanyilatkozott egy lapnak, hogy a rákos betegnek önmagát kellene meggyógyítania. Én persze, akit ex-rákosként az orvosok gyógyítottak meg, felhördültem. Ezzel a gondolkodásmóddal már régen alulról szagolnám az ibolyát – hajtogattam mérgesen.
De hát civilizáltak vagyunk, engem meg kifejezetten úrilánynak neveltek, így udvarias vitatkozó-üzenetet küldtem Soma Facebook-oldalára. Amire ő, ellentmondva ugyan nekem, hasonlóan udvarias hangnemben válaszolt. Kiderült, őt is úrilánynak nevelték.
Elvitatkozgattunk tehát, aztán kitudódott: egy időben, egy asztalnál dedikálunk a Könyvhéten, közös kiadónk, a Jaffa standjánál. Megrémültem. Valamelyikünket agyon fognak dobálni rohadt paradicsommal, gondoltam. És mivel én csak egy mezei szerző vagyok, Soma pedig régóta ismert és publikáló celeb, nyilván én leszek a feldühödött tömeg áldozata.
Persze semmiféle paradicsomakció nem történt. Jöttek Somához is a Tiszta szex című könyvével, és hozzám is, aki az új, In flagranti című regényemet dedikáltam. Nem zavartuk egymás köreit, sőt, közös vendégünk szintén akadt, aki mindkettőnk könyvét megvette, és mindkettőnktől bezsebelt egy-egy ajánlást. Somával a végén összebariztunk, fényképet csináltatva magunkról. Előtte persze mindketten előkaptuk a neszeszerünkből a rúzsunkat, mert fotózkodni ugyebár csakis tökéletes sminkben lehet.
Megint csak bizonyítást nyert, hogy a különböző vélemények és emberek megférnek egymás mellett. Mindenkinek van hely a nap alatt. Azért egy kicsit élőben is próbáltuk egymást meggyőzni. Soma azt mondta, ő sosem engedné meg senkinek azt a barbarizmust, hogy rák ürügyén belevágjanak féltve őrzött női testébe, pláne, hogy kipakolják a belső szerveit, mint nekem.
Én pedig rávágtam, őszintén kívánom neki, soha ne kerüljön hasonló helyzetbe. Ó, ő nem is fog – kiáltotta magabiztosan. Majd minden jót kívánt nekem. Végignézett rajtam (láttam az elismerést a szemében, ami a figurámnak szólt, az ilyesmit egy nő a másik nőtől még inkább észreveszi, mint egy férfitól), és megölelt.
Bírom Somát. Bírom az impulzív embereket, akiknek nem alszik meg a szájukban a tej, hanem tele vannak életörömmel, energiával, amit állandóan árasztanak magukból. Soma mellett nem lehet unatkozni. Az meg, hogy más a véleménye? Unalmas lenne a világ, ha mindenki mindenben egyetértene. Plusz: sem Soma, sem én nem vagyunk orákulumok. Mindenki maga felel azért, kinek hisz, és kinek nem.
Rados Virág
Soma Mamagésa a Jaffa Kiadónál eddig megjelent könyvei - klikkelj a linkekre, és tudj meg róluk többet:
Új egyensúly - Fordulópont a férfi és a nő viszonyában, 2011
Afrodiziákumok - Az érzékletektől az érzékiségig - Vágykeltő receptjeim gyűjteménye, 2012
Hogyan ne sárkányosodjunk el?, 2013
Öngyógyító könyv - Módszerek, technikák, gyakorlatok, szemléletek, 2014