Esterházy Péter házi feladata
Mit gondolsz, milyen egy újságírónak híres művészekkel társalogni? A következő történet egy ilyen találkozásról szól.
Tizennégy éve történt. Akkoriban a Népszabadság szerkesztőségében dolgoztam, a Budapest melléklet rovatnál, amelyben Szalon címmel saját rovatom is volt. Az egyhasábos, rövid szövegben minden pénteken egy szabadon választott budapesti programról beszélt az általam szabadon választott híresség, akit éppen megkértem, ajánljon ilyet az olvasóknak. A mini-interjúkat telefonon vettem fel, annyira rövidkék voltak.
Hogy milyenek a művészek? Mindegyik más. Én mégis összeállítottam egy típus-rangsort. Azt vettem észre, a muzsikusok a legkészségesebbek, azonnal előállnak egy kellemes programmal. Utánuk következnek a festők és a szobrászok. A színész már nem könnyű eset, az írók pedig a sor végén kullognak. Nagy részük olyasmikkel jött, ne raboljam én az ő drága idejét, azt sem tudja, ki fia-borja vagyok, különben sincs neki ideje holmi kulturális programokra mászkálni.
Tudom, ezek pusztán az én tapasztalataim, azaz a minta korántsem reprezentatív. Nyilván vannak mogorva zenészek, mint ahogy nagyon kedves írók is léteznek. Ilyen kedves ember Esterházy Péter. A felesége adta át neki a telefonkagylót, amibe én belemakogtam a kérésemet. Megilletődöttségemben összevissza hadarhattam, mert a végén Esterházy megkérdezte: „ne haragudjon rám, angyalom, de elmondaná még egyszer, mi is akkor most az én házi feladatom?”
Amikor sikerült érthetően megismételni a mondókámat, rögtön ajánlott egy jó kis programot. Összeszedtem a bátorságomat, és elmondtam neki, mennyire tetszett az akkor megjelent családregénye, a Harmonia Caelestis. És nem lehetne-e valamiképpen megoldani, hogy dedikálja nekem. „Tudja mit? – hangzott a válasz. – Holnap délután háromkor találkozzunk az óbudai Angelica cukrászdában. Jó az magának?” Hogy jó volt-e? Majdnem táncra perdültem örömömben.
Óramű pontossággal érkezett. Kicsit félszegen nézett körül – én izgalmamban már húsz perce ott ücsörögtem. Intettem neki. Odajött, halkan bemutatkozott, és letelepedett az asztalhoz, szemközt velem. Miután szálkás, nagy betűivel dedikálta a könyvet, merészen elárultam neki: az első rész jobban tetszett, mint a második. Esterházy felvonta a szemöldökét: „ó, én is jobban szeretem az elsőt, de arról kevesebb szó esik, mindenki a másodikat dicséri.”
Vagy félórát beszélgettünk irodalomról, a posztmodern irányzatról, írástechnikáról, ilyesmikről. Amikor felállt, hogy mennie kell, azt mondta, nagyon örült, majd sóhajtva hozzátette: „angyalom, én már olyan rég nem találkoztam idegen nőkkel.”
Rados Virág
Klikkelj az alábbi, kék linkre, és tudj meg többet az egyik legnagyobb élő magyar író legutóbb megjelent regényéről:
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat, Magvető Könyvkiadó, 2013
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat, Magvető Könyvkiadó, 2014
