Építő vagy romboló a kritika?
Építő kritika. Valahol azt olvastam róla, mégpedig egy pszichológiai szakkönyvben, hogy fából vaskarika. Mert a kritika általában letöri az embert, ami viszont építi, az a buzdítás, a dicséret. Persze nyilván vannak más pszichológusok és más szakkönyvek, amelyek ennek pont az ellenkezőjét állítják, de hát mindez csupán elmélet.
Nekem a kritika, a kritizálás nem esik jól. Egy lyukas garasra valót sem tanultam soha abból, ha valaki bármiféle jó szándékból bármiért kíméletlenül górcső alá vett. Ha viszont ugyanezeket a meglátásokat alapvetően az elismerésbe, dicséretbe építette bele, akkor megszívlelendőnek tartottam a negatív észrevételeket. Lehet, hogy az okosok ilyen értelemben beszélnek építő kritikáról?
Van egy állandó rovatom az egyik újságban, amelyben gyakran az ismerőseimről, a velük történt esetekről számolok be, mint emberi históriákról, olyan sztorikról, amelyek bárkivel előfordulhatnak. Időnként el is szoktam küldeni egyik-másik érintettnek az írást, ha tudom, hogy az illető nem járatja a lapot.
Így tettem a héten G.-vel, majd A.-val. G. műfordító, A. újságíró, tehát mindketten értenek a szöveghez. A róluk szóló kis dolgozatokban közös elem volt, hogy a bennük foglaltak csupa jót tartalmaztak rájuk nézve.
G. először azt válaszolta, hogy nagyon szép, és köszöni. Majd érkezett tőle egy újabb levél, amelyben kijelentette, első reakciója a meghatódás volt, de most jöjjön a „jó szándékú” kritika. És jött. Mit jött, zúdult a fejemre, illetve a levelező rendszerembe. Rosszul esett. Nem azért, mert nem volt igaza, hiszen akár lehetett is. Hanem mert egy személyes hangvételű, rólam szóló írást én nem veséznék ki a szerzőnek. Na, mindegy, G. ezek szerint ilyen, vagy ilyen is, állapítottam meg magamban.
A. reakciója egészen más volt. Hálásan megköszönte az írást, még ki is posztolta a Facebookon, eldicsekedett vele, megosztotta másokkal. Ez jólesett. Pedig újságíróként A.-nak szintén lehettek volna kritikai meglátásai, már csak azért is, mert a kritika ugyanolyan szubjektív műfaj, mint az önök által most olvasott tárca.
Szóval G. válasza volt a kritika, A.-é pedig az építő. Talán túlérzékeny vagyok, de bennem valahogy nem tud összekeveredni a kettő. Amikor öreg profiktól tanultam az újságírást, akkor is azoktól tudtam a legtöbbet ellesni, akik alapvetően dicsértek, és a dicséret szavai közé szúrták be az egyéb észrevételeiket.
Az első szerkesztőm például, aki egy fenomén volt a szakmában, egyik riportomra azt mondta: „nem az a baj vele, hogy rossz, hanem hogy nem jó”. És ahelyett, hogy piros tollal bevörösözte volna a kéziratomat, segített rendesen megírni. Még a szereplőkkel való interjúkra is eljött velem. Ebből a példamutatásból tanultam a legtöbbet.
Rados Virág
Fodor László - Kriskó Edina: A hatékony kommunikáció alapjai, 2014
