Benne leszek a rádióban!

Nem, ezt nem lehet megszokni. Hiába állítottam nem is olyan régen, hogy igen, hiszen már az ötödik regényem jelent meg – az élmény csak élmény marad. Szóval 90.9 Jazzy Rádió, ma este 7 órakor, a Jazzy Hungaricum című zenés kulturális műsor, online: www.jazzy.hu. Én és Bokros Laci, aki rajong a könyveimért (Namaste!), és már harmadszor hívott meg.

Ma délelőtt 11 órakor volt a felvétel. Rohantam, mint az őrült, hogy időben odaérjek – nemcsak mert a stúdió nem vár, hanem mert utálok késni. Jó félórával korábban futottam be, így volt idő egy közös fotóra Lacival, aki a képen üdvözült vigyorral szorongatja az Ádám asszonyait.

A mikrofon előtt Laci megkérdezte, hogyan telnek egy író hétköznapjai. Hát például így: futás a rádióba, válaszolgatás az újság kérdéseire (mert ma az újságban is benne vagyok, nemcsak a saját publicisztikám formájában, hanem Mézes Gergő interjújában a másik oldalon), készülődés közönségtalálkozóra, most éppen Debrecenbe, plusz a sikerlisták és a kritikák lesése a neten.

Na persze ez csak egy-egy új könyv megjelenése körül van, de akkor is. Nagyon élvezem. Amikor kijött az első regényem, a Bipoláris, három hónapig csak tévékbe, rádiókba, újságírókkal való kávéházi beszélgetésekre mászkáltam. A nagy felhajtás nem annyira a könyvnek, mint inkább a témának szólt – valaki kiállt a placcra (én), és elkiáltotta magát: itt vagyok, ragyogok, bolond vagyok! Kérdezgettek a betegség tüneteiről, meg hogy milyen furcsa dolgokat művelek mint gyakorló elmebajos. A férjemnek, aki rendkívüli éleslátással bír, az volt a véleménye, a sajtó ügyeletes bolondot akart belőlem faragni.

A napokban az egyik kereskedelmi csatorna le akart velem forgatni egy anyagot, miszerint bipoláris vagyok, és hogy milyen az. De azt, hogy író lennék, és írtam a témáról egy regényt, a saját igaz történetemet, nem engedték volna elmondani. Úgyhogy a férjemnek igaza van. Nem is vállaltam a szereplést, amire büszke vagyok. Mert jó dolog a reflektorfény – de nem mindenáron.

Pedig imádok szerepelni. Nem esett az alma messze a fáitól: apám és anyám a boldogult Egyetemi Színpadon szerettek egymásba a hatvanas évek elején, úgyhogy én már kósza gondolat formájában is ott voltam a világot jelentő deszkákon. Kicsi koromban előbb író, aztán színésznő akartam lenni. Utóbbiról anyám lebeszélt, így maradt az első variáció. Nem hittem volna, hogy ebben a minőségemben is kiélhetem a színészi hajlamaimat. A pszichológiai jellemzésemben, a híres-nevezetes Rorschach-tesztben, amint a Bipolárisban megírtam, benne van: teátrális egyéniség vagyok.

A csillogó celebáradat közepette sokan úgy vélik, az emberek szeretnek középpontban lenni. Pedig ez nem igaz. Egyszer interjút csináltam Michellel, a néhai Első Emelet együttes dobosával, és megkérdeztem tőle, nem rossz-e állandóan a háttérben lenni, holott ő a ritmusszekció legfontosabb hangszerese. Meghökkentett a válasza: az emberek többsége nem Madonna vagy George Michael. A zömük inkább a biztonságos elvegyülést választja, a közönség sorait, ahol a kíváncsi szemektől védve szórakozhat az egoisták cirkuszán.

Igen, kedves olvasóm, mi, írók, újságírók, énekesek, muzsikusok, színészek, mindenféle művészek megátalkodott egoisták vagyunk. Szeretjük magunkra felhívni a figyelmedet, nemcsak a munkánkkal, hanem a lényünkkel is. Élünk-halunk a pillantásodért, amit ránk vetsz, a szavaidért, amit nekünk elhullajtasz, a jelenlétedért, amivel megtisztelsz minket. Azért írok, hogy figyeljenek rám, vagy azért figyelnek rám, mert írok? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Nem tudom.

Lényeg, ami a lényeg: ha csíped az ilyesfajta őszinteségrohamot, szereted a jó rádióműsort, és van egy kis időd ma este 7 órakor, hallgass meg engem és Bokros Lacit a Jazzy Rádióban!

Most pedig olyan könyveket ajánlunk, amelyek a reflektorfénnyel kapcsolatban állókról szólnak:

Kiss Gergő: Életem a játék
José Manuel García-Otero: Messi - Egy kis herceg álma
Luca Caioli - A brazil futball legnagyobb mai csillaga
Karin Sturm: A bajnok - Michael Schumacher
Bengt Jangfeldt: Raoul Wallenberg élete
Pelé és Brian Winter: Csak a foci - Pelé
Lévai Balázs: Lovasi – Idáig tudom a történetet
Sylvia Kristel: Meztelenül - A káprázat árnyékában
Agatha Christie: Grand Tour - A krimi királynőjének nagy utazása
Serényi Péter: Kovács Tamás - Parádriposzt
Gabriel García Márquez: Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak
Ljudmila Ulickaja: Örökbecsű limlom
Agatha Christie: Életem
Góg Laura: Tolnay 100
Michael Caine: Egy angol úr Hollywoodban
Bornai Tibor: Ültünk a mólón
Samuel Pisar: Vér és remény - Auschwitz poklától a sikerek csúcsáig
Denis Avey: Szökés Auschwitzba
Havasréti József: Szerb Antal
Christoph Wolff: Johann Sebastian Bach - A tudós zeneszerző (puhafedeles)
Nelson Mandela: A szabadság útján (Nelson Mandela)
Maynard Solomon: Mozart
Miles Davis: Miles Davis - Önéletrajz