Az olvasó ember érzékeny - az érzékeny ember olvas
Arról, hogy az érzékeny, olvasó ember mozdítja előbbre a világot
Vágták már a fejedhez, hogy túlérzékeny vagy? Hogy mimóza vagy? Hogy ne vedd annyira a szívedre, ha valaki esetleg megbánt téged? És érezted magad emiatt holmi csökkent értelmű medvebocsnak? Nos, nyugodtan félresöpörheted a kellemetlen érzéseket, és büszke lehetsz magadra. Örömmel jelentem ugyanis: a tudósok megállapították, a túlérzékenység növeli a népesség túlélési esélyeit. Nem a kockafejeknek köszönhetjük tehát, hogy annyi évezred után még mindig a földgolyóbis porát tapossuk.
Nemrégiben író-olvasó találkozó vendége voltam. A kellemes beszélgetés után egy fiatalember odajött hozzám, és egy csinosan becsomagolt papirost nyomott a kezembe. Lelkemre kötötte, hogy csak otthon olvassam el, és hozzátette, reméli, ez a kis szöveg segíteni fog nekem az írásban, ihletet merítek majd belőle.
Azt hittem, a saját művét bízza rám, egy verset vagy novellát, mert talán ő is írással foglalkozik, és ezt most meg akarja nekem mutatni. Amikor azonban kihajtogattam az A/4-es lapot, egy Wikipédia-szócikket találtam rajta. „Hiperérzékenység.” A rövid szöveg közli, „a hiperérzékeny ember a többségnél érzékenyebben reagál az őt érő külső ingerekre, ami abból adódik, hogy az idegrendszere kevésbé szűri meg az információkat.
A kutatók az emberi társadalomban mintegy 15-20 százalékra teszik a hiperérzékenyek arányát. Ők minden érzékszervi ingert erősebben és részletesebben érzékelnek. Gyakran mások hangulatát, érzelmeit is intenzívebben élik át. Értelmileg alaposabb és mélyebb elemzésre képesek, és lelkileg fogékonyabbak, mint a nagy átlag.
Az érzékeny emberek nem tudnak elrejtőzni az érzelmek elől. Nem bújnak álarc mögé, nem játszanak szerepet. Különösnek tűnnek, pedig csak a külső szemlélő számára azok, valójában egyszerűen túl érzelmesek és egyenesek. (…) Általános vélemény, hogy a hiperérzékenység kreatívabbá és intuitívabbá teszi az embert.”
Belegondoltam, miként vezethet mindez a túlélés esélyeinek a megnöveléséhez. Jóllehet, laikusként morfondírozok ezen, de vegyük például az ősembert. A horda kiállít a barlang elé őrködni egy hiperérzékenyt. Az motoszkálást hall a bokorból, amire a többiek azt gondolnák, biztosan csak a szél miatt susognak a levelek. Hiperérzékeny ősemberünk azonban nem zárja ki, hogy valami veszélyes vadállat ólálkodik a barlang körül, amely szagot fogott, és támadni készül. Riasztja társait, mire azok haptákba állnak, és levadásszák a bestiát. Bezzeg, ha egy átlagos ősember lett volna az őr! Mindennapi érzékelési képességei okán hamar a fenevad martalékául esett volna, nem tudván megakadályozni, hogy miután az jót lakmározott belőle, odabent alvó társait is megkóstolja.
A hiperérzékeny személy modern társadalmunknak szintén azzal tesz jó szolgálatot, hogy olyasmit is észrevesz, amire mások ügyet sem vetnek. Belőlük lesznek a művészek, a feltalálok, a tudományos kutatók, a detektívek. De lehetnek éppen kiváló fodrászok is, akik tisztán látják, milyen frizura és hajszín illik a vendég fejformájához és egyéniségéhez. Szóval a hiperérzékenyek az új dolgok, azaz a haladás letéteményesei.
Még azt is írja a szócikk, hogy az érintettek óriási megkönnyebbülést élnek át, amikor a fogalommal találkoznak. Nagy kő esik le a szívükről, mert végre úgy érzik, nem valami idegen bolygón tanyáznak. Nem csudabogarak tehát, amint társaik állítják, hanem különösen értékes személyek.
Mit ne mondjak, valóban örülök a fiatalember ajándékának. Életemben először gondolom: de jó, hogy mimóza vagyok! Te is így vagy vele?
Klikkelj a kék aláírásra - Rados Virág -, és tudj meg többet a szerzőről és eddigi könyveiről!
