Anyám és Márai
Anyám emlékére
Még sehol sem volt a Márai-őrület, amikor a Helikon Kiadónál 1997-ben megjelent az "Egy polgár vallomásai." Máig a kedvenc Máraim – az európai kultúra szeretetének, a hozzá, a belé tartozásnak a könyve ez.
„S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében... láttam és hallottam Európát, megéltem egy kort, egy kultúrát... kaphattam-e többet az élettől?”
Rengeteg könyvet olvastam, de máig ez az egyik legkedvesebb. Hogy miért? Egy családi élmény okán: halálos beteg édesanyámnak én adtam a kezébe a kötetet. Az ő kezébe, amelyben kicsi korom óta állandóan könyvet láttam, akárcsak apáméban. A legnagyobb örökség, amit tőlük kaptam: a könyvek, a kultúra, a művészet szeretete.
Anyám elolvasta a művet, és lelkendezett: élete egyik legnagyobb olvasmányélményét köszönheti nekem. Én pedig büszke voltam, mert kicsit visszaadhattam neki abból, amit én kaptam tőle, aki nyakra-főre vásárolta nekem gyermek- és fiatal koromban a könyveket. Mert azt akarta, hogy művelt ember legyen belőlem.
Azóta is, amikor megjelenik egy-egy új Márai, ez az élmény jut az eszembe. És a veszteség feletti bánatot, amit nem mos el az idő, kicsit enyhíti, hogy anyám így ment el. Mert mint mindnyájan, ő is korának gyermeke volt, ő is szemtanúja volt egy világnak, amelyben élt, nem is akármilyen életet.
Egy dunántúli cipészmester lányaként jött tizennyolc évesen Budapestre, s lett belőle az a fajta furcsa, felemás polgárnő, aki végig megőrizte a gyökereit. Fiatalon játszott az Egyetemi Színpadon, idősebben eljárt felolvasni a Fiatal Művészek Klubjába, de közben otthon tájszavakat használt, és a polgári kultúra és illem mellett belém nevelt valami csökönyös paraszti büszkeséget. A polgári életszemléletet, amelyet magáévá tett, Márai mintegy „kihangosította” számára.
Így hangosítja ki a most megjelent "Fedőneve: Ulysses I." Márai Sándor egykori felolvasásait a Szabad Európa Rádióban, a Szabad Magyarország hangjában.
„Szerencsésebb népek nagyobb erővel fejlődtek, mi kérlelhetetlen erővel tudtunk megmaradni. Most is ezt műveljük. Ez a mi titkunk, egy nemzet titkos műfaja. És titkos fegyverünk az emlékezés” - így az író.
Igen, az emlékezés titkos fegyver. A mai, a szabad személyiségnek fittyet hányó korban különösen. Egy olyan társadalomban, ahol csekély a szolidaritás, ahol a másik ember életformájának, személyének tisztelete hiánycikk, ahol nehezen lehet az ember önmaga.
Az én egyik nagy fegyverem az emlékezés anyámra. Az ő tántoríthatatlan értékrendjére, a talpig becsületes jellemére, a hitére, hogy az, ami neki még nem sikerült, nekem már sikerülhet. Legyen áldott az emléke.
***
Ajánlott olvasmányok: Márai Sándor művei a Helikon Kiadó gondozásában – klikkelj az alábbi linkekre, és tudj meg többet a könyvekről!
Egy polgár vallomásai - A csonkítatlan és cenzúrázatlan kiadás
