Amikor tele van a hócipőd (Erlend Loe: Doppler hazatér)
Van az a pont, amikor besokall az ember, elege lesz a körülötte élőkből, az okoskodó és nyüzsgő emberekből. Amikor a hócipőnk is megtelik a főnők, a gyerek, a szomszéd vagy a társunk összes nyűgével.
Doppler 1, 2, 3:
Doppler, a lázadó norvég anti-hős, akinek elege lett az emberekből, megbeszélte magával és egy biciklis baleset okozta fejsérülésére fogva kivonult a világból. Bevallom, ezzel a gondolattal rögtön tudtam azonosulni, de legyünk őszinték: ki nem? Van az a pont, amikor besokall az ember, elege lesz a körülötte élőkből, az okoskodó és nyüzsgő emberekből. Amikor a hócipőnk is megtelik a főnők, a gyerek, a szomszéd vagy a társunk összes nyűgével.
Valódi abszurdba hajló jelenetek, kellemesen gúnyos, kikacsintós megfogalmazásban a jellemzői az előző két Doppler-történetnek. A kritikusan humoros társadalomkép nem csak a Norvég társadalomra jellemző. A "vissza természetbe" gondolatot tett követi, Doppler kiköltözik az erdőbe. Magányát enyhítendően társat is talál egy jávorszarvas bébiben, "aki" a Bongó nevet kapja. Bongó végig fontos szereplő mindhárom történetben. Gondolatokkal, érzésekkel felruházott alakja az olvasó szívéhez nő. Kifejező Doppler lelkiállapotáról, érzéseiről: „Nagyszerű olyasvalakivel együtt lenni, aki nem tud beszélni.”
Bírom ezt a két fazont, na! Loe és Doppler egyre jobbak, Bongó pedig kifejezetten szeretnivaló. A második történet, a Doppler az utak királya is remekül szórakoztató. Feltéve, ha az olvasó megtalálja a közös hangot, és nem vágja a sarokba a könyvet, hogy elvont, idegesítően elmebeteg. Itt, ebben a történetben Maj Britt, a különc öregasszony alakja az, ami megfogott. 92 éves létére füvezik, reggae-t hallgat, és az interneten trollkodik. Doppler nem szívott füvet kamaszként, van mit pótoljon. Szarkasztikus poénokat olvashatunk még a cserkészekről, a Volvóról, a svéd és norvég emberekről.
A frissen megjelent harmadik kötet eltér elődeitől, és nem csak azért, mert nagyobb lett a terjedelme. Mondhatnám, Loe mindent beleadott, Doppler hazatért. Haza, de az a "haza", már nem ugyanaz, amit hátrahagyott az erdőbe való kivonulásakor. Nemcsak a ház színe változott meg, de érthetetlen módon lett egy új lakó: Egil Hegel. "de ki a faszom az az Egil Hegel?" - mélázik Doppler a felfedezésen, ami azért erősen szíven üti, váratlanul érinti. Nem készült fel rá, hogy Solveig, a felesége beköltöztet egy férfipótló alakot. Doppler pedig titokban felköltözik a fenyőfára. Az így eltöltött napjain remekül szórakoztam, amíg terveket kovácsolt a családjához való visszatérésre, Egil eltávolítására. Ebben a szomszédasszonya, Sara ad némi segítséget, elég meglepő módon.
Miután siker koronázta tervét, a család örömmel fogadja, ám Dopplert meglepik a változások. Az erdőben töltött évek után gyermekeivel nem nagyon találja a közös hangot. Talán csak a legkisebb fiúval, aki még ovis. A felesége is reméli a teljes visszatérést, ami nem valósul meg: Doppler nem áll unkába, nem válik ismét hasznos és teljes értékű tagjává sem a családnak, sem a társadalomnak, bár otthon hasznossá teszi magát, ám ez kevés a családi boldogsághoz. Doppler elmúlt negyven, élete és lelke még mindig, sőt, egyre jobban válságban van. Nem igazán találja sem önmagát, sem helyét a világban. Amikor a társadalom elleni kirohanás okán Doppler máglyát rak, csak lestem. Megértettem, de ma már életünk szerves és nélkülözhetetlen kellékei a technikai eszközök. Ami persze, sokszor nyűg is tud lenni. A fogyasztói társadalomnak tartott tükör lenne ez a jelenetsor. Doppler bekattant. Majd lelép Dániába, és egy váratlan húzással kamatoztatja többször is emlegetett adottságát: átlagon felüli nemi szervét. Pornófilmek forgatására jelentkezik.
Persze, ez sem tart soká, kiég. Amikor a végére Andreas Doppler valóban hazatér, oda, ahová tartozik, furcsa befejezést kapunk. Lehet, mégis van maradandó belső nyoma annak, hogy beütötte a fejét. Visszatér az erdőbe, ahol zaklatott lelke megnyugvásra lel. Lehet, furcsa a befejezés, ám Loe-tól és Dopplertől teljességgel elfogadható. A trilógia zárókötete önmagában is élvezetes olvasmány. Azonosulásra sok jó pillanat lesz most is. A tükör (és a lehetőség) ott van mindenki előtt.
Erlend Loe, Norvégia legnépszerűbb kortárs írója 1969-ben született Trondheimben. Sorkatonai kötelezettségeit egy színitársulatnál abszolválta polgári szolgálatban, majd irodalom- és filmtudományt tanult az Oslói Egyetemen. Elvégezte a Dán Filmművészeti Akadémiát Koppenhágában, végül szülővárosa Művészeti Akadémiáján fejezte be tanulmányait. Játszott színpadon, készített rövidfilmeket, oktatófilmeket és videoklipeket, diákévei alatt pedig pszichiátriai ápolóként, helyettesítő tanárként és kritikusként vállalt munkát.
Jelenleg a barátaival alapított Screenwriters Oslo munkatársaként dolgozik mint író, forgatókönyvíró és fordító. A nemzetközi irodalmi áttörést az 1996-ban megjelent Naiv.Szuper. hozta meg számára, amelyet több mint 20 nyelvre fordítottak le. A legjelentősebb nemzetközi elismerését a Prix Européen des Jeunes Lecteurs jelentette, melyet 2006-ban vehetett át Strasbourgban.
Erlend Loe-nak 1993-ban jelent meg első regénye, a Tatt av kvinnen (Elfújta a nő, Scolar Kiadó, 2010), amelyet 2007-ben megfilmesítettek (rendező: Petter Naess). Regényein kívül írt még gyermekkönyveket, forgatókönyveket és kritikákat is. 2009-ben Titanic filmfesztiválon az Észak (Nord) c. film forgatókönyvéért elnyerte a diákzsűri fődíját és a Hullámtörők-díjat. Fordítóként és tanárként is tevékenykedett. Dolgozott pszichiátriai intézetben, forgatott rövidfilmeket és videoklipeket, s színészként is kipróbálta magát.
(Megjelent a GABO OLVAS blogon)
