Álarca: szexista macsó
Életem egyik legboldogabb napján ismertem meg Gantner Ádámot. Június elején történt. A verőfényes szombat délutánon az emberek sorra rakták elém a könyveket, amelyekbe büszkén írtam bele a nevemet és az ajánlást. Dedikáltam. Könyvhét volt, a kötetek pedig az első regényem példányai.
A Jaffa Kiadó standjánál felállított asztal mellett ültem, mellettem, a másik széken Gantner Ádám. Nem úgy nézett ki, mint egy író. Persze, hogy kell kinéznie egy írónak? A haja legyen csimbókos, az arca borostás és nyúzott, a ruhái pedig lógjanak rajta, elvégre ő egy éhenkórász – ez a sztereotípia. Ádám viszont ápolt volt. Csinosra borotvált koponyával, divatos bermudanadrágban és hozzá illő pólóban, lazán hátradőlve figyelte a sokadalmat. Sportcipős lábát hanyagul átvetette a másikon, tőle kissé odébb menő bringa várakozott. Inkább afféle szépfiúnak tűnt, amilyenek az edzőtermekben teremnek, semmint számítógépnél görnyedő művészfajzatnak. Pedig akkor már a negyedik könyve jelent meg. A lator.
A mű témája az internetes társkeresés. Belekukkantottam. Végigolvastam az egyik részt, amelyben a főhős-szerző azt ecseteli, hogy s mint járt az általa felcsípett valamelyik lánnyal. Hiába volt nekem is egy korszakom, amikor netes femme fatale-ban nyomtam (az ismerkedés e formáját szerintem minden szingli férfi és nő kipróbálja), ebbe akkor bele sem gondoltam. Helyette összeadtam a jó pasi könyvheti látványát az egész kötetre való csajozással, majd kimondtam az ítéletet: szexista macsó.
Aztán üzenetet kaptam tőle a Facebookon, ami, ugye, szintén internetes fórum. „Hello, együtt dedikáltunk, elnézést, hogy nem mutatkoztam be, sorry, utólag pótolom.” Na, latorkám, engem ugyan nem csípsz fel! – mondtam magamban. Örültem, hogy boldog házasságban élek, ami megvéd a hasonló belamiktól. De azért udvariasan visszaírtam, nem ő a bűnös, hanem azok, akik elmulasztottak minket bemutatni egymásnak. Mindjárt jött a válasz, hogy „remek”, ám erre már nem reagáltam. A kommunikáció megszakadt.
Később kijött Ádám legújabb könyve, A siksze. Meghívott a bemutatóra. Elámultam, milyen szerényen, visszafogottan, rokonszenvesen felelget Karafiáth Orsolyának, a moderátornak. Kedves volt és megnyerő. Rá kellett ébrednem: elhamarkodottan és igazságtalanul törtem pálcát felette. Új műve, amelyben szintén a saját élményeit meséli el, az önkeresés könyve. Márpedig olyat csak az ír, aki elég érzékeny és bátor ahhoz, hogy szembenézzen önmagával, azzal, mit hol rontott el. Amint A lator is egy bevallottan téves útról szól.
A siksze a továbblépés. Szubjektív, bevállalós útikalauz. A Közel-Keleten, jórészt egy izraeli kibucban játszódik, ahová a szerző, bízva a környezetváltozás gyógyító erejében, azért utazik el, hogy leszámoljon korábbi, fájón felszínes életével. Mesél az ottani hétköznapokról, aprólékos környezetrajzzal, az egzotikus ködöt eloszlatva, a szereplőket reálisan bemutatva.
Közben folyamatosan vall vívódásairól. Keresi saját igazi énjét, feltárja sebezhetőségét és szeretetéhségét. Elbuszozik Tel-Avivba egy lány után, akiben később csalódnia kell, majd Jeruzsálembe megy egy másikkal – benne viszont nem várt módon megtalálja a társát.
Ahogy Ádám kilábal a válságból, úgy válik egyre őszintébbé partnerével és önmagával. Külső és belső útja végén ott a jutalom: magánya megszűnik, mivel olyan ember lesz belőle, aki szeretni tud, és aki szerethető.
Rados Virág
Gantner Ádám legújabban megjelent könyvei:
