Akik a halálból is viccet csináltak - Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes legendás barátsága
A magyar irodalom történetének egyik leghíresebb barátsága volt Karinthy Frigyesé és Kosztolányi Dezsőé. Állandóan ugratták egymást, és mindenből viccet csináltak. Célpontnak a nyárspolgári felfogást, a nagyképűséget, az ostobaságot szemelték ki. Olyanok voltak együtt, mint a gyerekek. Mert mit gondolnánk két férfiról, akik a körúton versenyt futnak – hátrafelé?
Elkártyázta a tehetségét, még a portás is megtudta
A két barát ideje nagy részét főként a New York kávéházban, a nyugatosok asztalánál töltötte. Itt írták verseiket és cikkeiket, közben pedig ugratták egymást.
Kártyaszenvedélyüknek szintén együtt hódoltak az állandó baráti társaságban, ahová rendszeresen eljártak. Egyszer valamelyikük (az anekdota mindkettő főszereplésével elterjedt) mindenét elvesztette. Felajánlotta a tehetségét, de azt is eljátszotta, mire a másik úgy intézte, hogy távozáskor a portás annak a költőnek a nevén szólítsa, aki akkoriban a tehetségtelenség jelképének számított. „Alászolgája, Pekár úr!” - nyájaskodott a jóember, amit a vesztes félnek el kellett tűrnie.
1894. október 23-án nyílt a New York kávéház
Telefonbetyárok szemtelenkednek a vonalban
Április elsején mindig felhívtak egy írót, és mint ismeretlen rajongók az egekig magasztalták legutóbbi művét. Nagypénteken kikerestek a telefonkönyvből minden Holló vagy Hollós nevű embert, és érdeklődtek, megfürdette-e az illető a gyerekeit.
Miután Kosztolányi hazatért a hollandiai Doornból, ahol a száműzött II. Vilmost látogatta meg, éjszaka telefoncsörgésre ébredt. A hívó fél közölte, hogy kényes ügyben keresi. Távozása után vették ugyanis észre, hogy lába kelt az ezüst étkészlet egyik darabjának. Mivel a tolvajlással senki mást nem gyanúsíthatnak, őfelsége főudvarmestere kéri, hogy Kosztolányi juttassa vissza az eltulajdonított tárgyat. A vonal másik végén persze Karinthy röhögött a markába.
A két barát az íróasztalnál egy komolyabb pillanatukban
A halálból is könnyedén gúnyt űztek
Hírhedtek voltak róla, hogy röhögőgörcsöt kapnak a temetéseken. Tóth Árpád búcsúztatójának alábbi mozzanatát maga Karinthy írta meg Az Est című folyóiratban, már Kosztolányi halála után: „Emlékszel, Didus, a legutolsó temetésre, ahol együtt voltunk? Egy nagyon kedves barátunkat temették, akit mind a ketten gyöngéden szerettünk. Könnyes volt mindkettőnk szeme, de egyszer csak, ott a ravatal szélén, megbotlottam valamibe: lenyúltam érte és szótlanul megmutattam Neked: egy darab szépen csomagolt toalettszappan volt. Egymásra néztünk és szótlanul kifordultunk a halottasházból, hogy botrány ne legyen.”
Egyszer Kosztolányi, aki két évvel idősebb volt Karinthynál, kijelentette:
– Akármit mondsz, akármit írsz, te fogsz előbb meghalni.
Barátja rögtön rávágta:
– Te fogsz előbb meghalni.
Egy darabig ide-oda dobálóztak a kijelentéssel, majd Karinthynak támadt egy ötlete:
– Fogadjunk egy tízesbe. Ha te halsz meg előbb, adsz nekem egy tízest.
Később, amikor Kosztolányi menthetetlenül, gócos tüdőgyulladással feküdt a Szent János Kórházban, Karinthy meglátogatta. A betegszobába lépve pillantása összetalálkozott haldokló barátja tekintetével. Egy darabig némán néztek egymásra, majd Karinthy kifordult a kórteremből. Már nem volt szükségük szavakra.
"A szegény kisgyermek" tűnődik Kosztolányi sírján
„Nyald ki a s-ggem, Karinthy!”
Záruljon ez az írás a két baráthoz illőn olyan csínyekkel, amit a költészet nyelvén követtek el. Karinthy Így írtok ti című kötetében Kosztolányi paródiájaként „A szegény kisgyermek panaszai” nyomán megírta „A szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgéseit”. Kosztolányi pedig egy Nyár, nyár, nyár című költeménnyel üdvözölte barátját. Ha az ajánlás nyomán ennek első betűit összeolvassuk, érdekes végeredmény jön ki.
„Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves Poémát, minden irányban.”
Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.
Egy jelenet Csepella Olivér Nyugat + Zombik című humoros képregényéből
(Forrás: Fejes Réka újságcikke)
