Ádáz csata dúl a betűk és a képek között
Grafikus ismerősöm felajánlotta munkáját mint illusztrátor, amikor hírét vette, hogy ismét megjelenik egy könyvem. Némi sajnálkozással azt kellett válaszolnom neki, a kiadóm nem foglalkozik ilyesmivel. A lány megjegyezte: a kiadó nagy hibát követ el. Pedig ez korántsem hiba.
A felnőtteknek szóló olvasmányokat nem szokás illusztrálni, leszámítva a borítót, amely arra hivatott, hogy a könyv magához csalogassa a vásárlót. Visszagondoltam gyerekkoromra, amikor egy-egy kötetben lelkesen kerestem a képeket, és a mű annál becsesebbnek tűnt számomra, minél több rajzot tartalmazott. Mert a gyerekeknek a szöveg mellé még szükségük van képekre. A felnőttben azonban már meg kell lennie a készségnek, hogy kizárólag az olvasottak nyomán igazodjon el a betűk világában.
Sőt, ez egyenesen kívánatos, mert azt is jelzi, az illetőben megvan az elvonatkoztatás képessége, tud árnyaltan gondolkodni, azaz a betűk alkotta világot a maga képére tudja formálni, tehát van fantáziája. Az olvasás így tartja ébren a szellemet. Édesapám, aki irodalomtanár volt, és elmúlt hetvenéves, a legjobb példa erre. Hosszú hónapokig csak a tévét leste, reggeltől estig ült a készülék előtt. Ha a családi összejöveteleken beszélgetni próbáltunk vele, általában egy ühüm vagy aha volt a válasz. El voltunk keseredve, hiszen világéletében élénk intellektusú, művelt ember volt, akivel jóízűen lehetett társalogni. Már-már azt hittük, itt a leépülés.
És láss csodát: egy napon elunta a tévét, és visszaszokott az olvasásra, amivel párhuzamosan ismét izgalmas eszmecseréket kezdeményezett. A könyvekről pedig azt mondta: száz oldal a napi penzum, azaz ennyit mindennap elolvas.
A középkorban persze kellett a figurális ábrázolás – az egyszerű embernek a gótikus katedrális volt a Biblia. Szüksége volt a festményekre, a szobrokra, mert nem tudott olvasni. Mi tudunk – mégis, mit látunk magunk körül? Mindent eláraszt a kép – a tévéből, a moziból, a dvd-ről, utcai plakátokról. Aránytalanul. Az újságok zömében is egyre nagyobb teret nyernek a fotók a szöveg rovására. Felnőtt egy nemzedék, akit a hagyományos helyett képolvasással tanítottak olvasni – utálják is a könyveket.
A tudós történész, a holland Johan Huizinga már régebben megállapította: egyfajta új középkorban élünk. Lehet benne valami, hiszen a gondolkodásunk, a beszédkészségünk szépecskén elsatnyul. Legalábbis erre utal, hogy egyre nehezebb jó beszélgetőpartnert találni, és hogy például a közösségi fórumokat ellepi (akár komoly témákban is) a rengeteg ühüm meg aha.
Így léptünk be a 21. századba. Mi lesz ennek a vége? Hogy fogjuk a jövőben végiggondolni életünk fontos problémáit? Valakivel majd lerajzoltatjuk őket? Ki tudja?
Rados Virág
Sok irodalmi mű képszerű - akárha egy film peregne a szemed előtt, amikor olvasod. Ez egyfajta írástechikának köszönhető. Charles Bukowsky, a remek amerikai író művei ilyenek. Nem lehet őket letenni. Klikkelj a szerző kék színű betűkkel írt nevére, és tudj meg többet a könyveiről:
