A tünékeny szépség nyomában - Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze

Bemutatkozik a tiszteletre méltó, idős festő

A cselekmény a második világháború utáni Japánban játszódik. Ono úr beszéli el a történetet egyes szám első személyben. Mint idős, tiszteletre méltó festőművészt mutatja be magát, aki a hírnevével szerzett vagyont, de már nyugdíjba vonult.

Érthetetlen, miért van rossz viszonyban a kisebbik lányával. Miért engedi el a füle mellett annak sértő megjegyzéseit? Hiszen az ő világukban az idősek tisztelete alapvető követelmény.

Onóval együtt kezdetben mi is annak tulajdonítjuk a dolgot, hogy a lány ideges a jövendőbelijével való találkozás előtt. De nem csupán erről van szó. Ono úgy véli, a miai, azaz a pár és a szülők első találkozása előtt be kell avatnia múltjába a fiatalember családját, mielőtt valaki más teszi azt meg. (Az elrendezett házasságok előtt a felek rokonai gyakran kértek fel egy detektívet, hogy amit csak lehet, derítsen ki a másikról. Japánban a tisztesség és a jó hírnév a legnagyobb kincs.)

A gésa a japán festészet kedvelt témája. 

Szembenézni a múlttal

Így hát Onó belenéz a múlt kaleidoszkópjába. Ide-oda csapong, hol révedezik, hol elmélkedik, állandóan eltér a fő témától. Mintha egy labirintusban bolyongana. Fiatal emberként egy nagy mester legkedvesebb tanítványa volt. A szenszei arra törekedett, hogy képein a lebegő világ tünékeny szépségét ragadja meg, és tanítványait is erre biztatta. (A japánok a vigalmi negyedek, a gésák világát nevezték „lebegő világnak”.)

Ono azonban más utat választ. A szenszei próbálja megértetni vele, mekkora hibát követ el, ám a tanítvány ragaszkodik saját új stílusához, és elköltözik a mestertől. Ono csakhamar hírnévre tesz szert, majd maga is szenszeijé válik.

Akad azonban, aki fitymálja művészetét, sőt, váltig állítja, a művészek nagy gyerekek, akik mit sem tudnak a valóságról. Ono be akarja bizonyítani az ellenkezőjét.

                         Mintha a valóságos világ a              Hasigucsi Gojo: Nő fürdés után
                        saját tükörképében lebegne

Magyarázat, mentegetőzés vagy önáltatás?

A történetnek ezen a pontján válik szinte tapinthatóvá a kelletlenség, az elhallgatni akarás. Csak utalásokból ismerjük meg Ono hírnév utáni sóvárgását, ami oly idegen volt idős mesterétől. Ono a festészetével a fasiszta propaganda szolgálatába áll, majd súlyosabb bűnt is elkövet.

Múltját önmaga előtt is szégyelli. Régi ismerősével együtt emlegetik fel a háború előtti, letűnt szép napokat, az oly sok derűt hozó lebegő világot. 

Ono nosztalgiája mögött azonban keserűség rejlik. Kimondatlanul érzi, mesterével együtt az igazi művészetnek is hátat fordított. Mert a korszellemet kiszolgálni más, mint a csorda véleményével mit sem törődve hódolni a szépségnek.

A szembenézés meghaladja Ono erejét. Kisebbik lánya házassága végül is jól sikerült, és Ono szeretettel foglalkozik unokájával, idősebb lánya kisfiával. Hol van itt a baj? Talán a szív mélyén, amelynek terhei nem hagyják nyugodni az embert. Ono azzal ad magyarázatot, mentegeti vagy áltatja magát (ki miképpen érti), hogy ő csak ki akart emelkedni a középszerűségből. 

Gésa és vendége teaszertartás közben

Ki az igazi művész?

Mindez az utolsó előtti lapon olvasható. Az író nekünk is felteszi a kérdést: vajon egy zűrzavaros korban ellent tudnánk-e állni hasonló szirénhangoknak? Talán igen, talán nem. Ez a bizonytalanság teszi Onót emberivé. 

Mindamellett a regény végén ráébredünk, hogy a címben szereplő művész valójában nem Ono úr, hanem a szenszei, akinél tanult. Mert ő mindennél előbbre tartotta a tünékeny szépséget, arra tette fel az egész életét. Ono azonban elpazarolta a neki is megadatott tehetséget. Ez az ő helyrehozhatatlan, tragikus mulasztása.

Az író elektromos zongorán is játszik

Sir Kazuo Ishiguro, a Művészetek és Irodalom Érdemrendjének lovagja. A címet 1998-ban kapta meg.  Egy interjúban elmondta: mielőtt megkapta volna a Booker-díjat, szociális munkás volt.

Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze, Európa Kiadó, Bp. 2018