A szobanövény-suttogó
„Kertész leszek, fát nevelek.” (József Attila)
Babusgatom a növényeimet. Nap mint nap végignézegetem őket, hogyan fejlődnek, elég nedves-e vagy száraz-e a földjük, minden este lefújkálom őket vízzel, még beszélek is hozzájuk. Ők pedig hálásak: zöldellnek, nőnek-növögetnek, a kellő időben még virágoznak is. Na de nem volt ez mindig így.
Sőt, egészen az utóbbi időkig csak vegetáltak. Vagy kaptak vizet, vagy nem, attól függően, milyen hangulatban voltam. Mert amikor például bedarált a depresszió, nem törődtem velük, és csak akkor kaptam észbe, amikor már kornyadozni kezdtek szegények. Gyorsan teleloccsantottam a cserepeiket vízzel, aztán annyi.
Azt hittem, azért olyan kórószerűek, mert az én harmadik emeleti lakásom észak-nyugati fekvése révén nem kapnak elegendő napfényt. Így hát csak a legszívósabb fajtákat tartottam. Főleg filó futót minden mennyiségben, mert az mindent kibír. Ám időről időre kihaltak mellőlem a zöldek. Olyankor kaptam magam, elszaladtam egy virágkereskedésbe, és vásároltam új példányokat. Aztán minden kezdődött elölről.
Hogy miképpen változott meg a viszonyom hozzájuk? Felújíttattam a lakásomat, és ha már annyira szép lett minden, gondoltam egyet, megszabadultam a régi, víztől elkorhadt virágállványomtól. Helyette vettem egy másikat, nagyobbat, szellősebbet, amelyben szebben mutatnak a növények.
A vadi új virágállvány a cserepekhez színes kerámia kaspókért kiáltott, mint ahogy lettek színes díszpárnáim és tarka szőnyegem is. A haldoklásnak indult növényeket átültettem, és elkezdtem figyelni, túlélik-e a műtétet. Állandóan beszéltem hozzájuk, valahogy így: „kis növény, éljél szépen tovább, nyugalomban, békességben, érezd jól magadat az új földedben.” Úgy tűnik, meghallgatásra találtam, mert valamennyien átvészelték az operációt. Én pedig növénysuttogó lettem.
Időnként még mindig kudarc ér, mert előfordul, hogy most, átesve a ló túloldalára, agyonszeretem a növényeimet, azaz egyiket-másikat túlöntözöm. Főleg a virágosakat – így öltem meg egy cserép csuporkát és cikláment. Mert úgy véltem, ha egy növény virágzik, annak sok víz kell. Az eredmény azonban nem a még nagyobb virágzás lett, hanem a lekókadás.
A virágtartóban most bókoló bilbergia, zámia, filó futó, majomkenyérfa, jukka pálma, rákvirág díszeleg, a plafonról is filó csüng le egy gömbölyded kosárból, a szobaablakban orchidea, filodendron és egy másik cserép zámia áll, a padlón, az íróasztalom mellett pedig egy bojtos pálmafajta, aminek nem tudom a nevét. Még a konyhaablakba is jutott három futó és egy csilipaprika – különleges fűszer, sötétlila, apró termésekkel. A kis asztalomon vitorlavirág nyújtogatja leveleit a magasba, fehér virágocskákkal vitorlázik az ég felé.
Gyanúsak azok a lakások, ahonnan hiányzik a növény, a könyv, a képek a falról. Lakójuk vagy az élettel nincs jóban, vagy az olvasást, a kultúrát, a művészetet nem tartja fontosnak. Nekem mindháromból van jócskán.
Már arra is gondoltam, a soványka írói és újságírói keresetemet kiegészítendő elszegődöm egy virágkertészetbe. Talán palántázni felvesznek.
Rados Virág
Ajánlott olvasmányok:
Martin Haberer: Szobanövények lakásba, teraszra, irodába és télikertbe
Mauro Fozai: A szobanövények ápolásának alapjai
Angelika Throll: Szobanövények - 650 szobanövény fajtái - ismertetőjegyei – gondozása
Nico Vermeulen: Szobanövények enciklopédiája
