A mese varázsa gyermeknek és felnőttnek is szól
A mese mindenkinek szól, gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Sőt, régen természetes volt, hogy a felnőttek is kitalált történetek által ismerkedtek a világgal.
„Ha a vadász fegyvert fog a nyúlra, a nyúl pártján vagyok, ha a nyúl a káposztába harap a káposztáén.” Benedek Elek kihunyó, állandóan élesztgetett erkölcsi világrendjében a nagy sohasem ütheti meg a kisebbet, az erősebb a gyengébbet, sokan soha nem mehetnek rá egyre, a gazdagabb nem nézheti le a szegényt, a hatalmasabb a hatalom nélkülit. A gyermekek, a mesék világában, a történelem alatti történelemben még nem járt le az európai civilizáció értékeinek órája. Itt még az ember nem hagyja cserben a barátját, hogy magát mentse, vagy ha igen, rútul lakol. Itt még az adott szót az életünk árán is meg kell tartanunk. Itt még ember és ember, királyfi és királyfi, ló és ló között a különbség jóság, becsület, virtus kérdése, nem bőrszíné, nyelvé, születésé. Ebben a világban még megtudhatjuk, hogy a rút külső, az elvarázsoltság mögött valami megejtőt, valami szépet kell keresnünk…” (Lengyel László politológus, Benedek Elek dédunokája)
Benedek Elek meséi ma is aktuálisak
Kinek szól a mese? Amint Lengyel László szavai sugallják: mindenkinek. Gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Sőt, régen természetes volt, hogy a felnőttek is kitalált történetek által ismerkedtek a világgal, a tiltott cselekedetek következményével, a helyessel és a helytelennel. A problémamegoldással, ami eligazította őket a hétköznapi élet útvesztőjében.
Legnagyobb mesemondónk, Benedek Elek 164 éve született, de történetei időtállóak, üzenetük örök érvényű. Ki ne emlékezne gyerekkorából Az aranyalmafára, A csillagszemű juhászra, a Világszép nádszál kisasszonyra? Könyvei ma is kaphatók, történeteik további nemzedékeknek mutathatják meg sok fordulat és izgalom közepette mindazt, ami szép és jó. Ahogy a dédunoka Lengyel László írja: a becsületet, a bátorságot, az együttérzést a szegények, gyengék, a kiszolgáltatottak iránt.
Gyermeki hit és a vele járó gyermeki lelkület
Manapság sokan úgy vélik, a gyermekeket meg kell óvni a konfliktusoktól. Azoktól is, amelyek a mesékben vannak. A farkas nem eheti meg Piroskát, a gonosz boszorkány nem változtathatja át szörnyeteggé a királyfit, Aladdintól nem ragadhatja el feleségét a dzsinn. Holott a jó meséből nincs kivonva a konfliktus, mert a történet csak akkor fejti ki a hatását. Az egyensúlynak meg kell bomlania (mint az életben is), ami feszültséget teremt. A gyermeki hit alapja, hogy a világban harmónia uralkodik, és ha ez valamilyen rossz történés miatt időlegesen felborul, az egyensúly helyreállítható.
Hogy felnőtt fejjel tudjuk, nem így van? A mese pontosan attól óv meg minket, hogy megkeseredett emberek legyünk, akik fásultan néznek a világba. Jaj annak, akiből kiveszett a gyermeki lelkület! Számára a valóság kopár sivatag. Annak azonban, aki képes egy-egy mesén szívből izgulni, aki reméli, hogy minden jóra fordul, a hite valóra válhat. A hit az, ami elvezethet minket az óhajtott változáshoz. Olyan, mint a kenyér a szegénylegény batyujában, amellyel útnak indul, hogy legyőzze a sárkányt, és megmentse a királykisasszonyt. Még nem tudja, miképpen fogja megtenni, de elszántsága azt sugallja: a küldetés nem lehetetlen. S az út során valóban mindig akadnak segítők, akik támogatják a hőst.
Személyiségfejlődésünk fontos állomásai
„A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban” - mondja Hamvas Béla. A mesehős utazása a mi önismereti utunkat, személyiségfejlődésünket jelképezi. Ki vagyok én? Mit kell tennem? Mire vagyok képes? Megannyi kérdés, amely egész életünkben elkísér. A népmesei világ nagyon hasonlít ahhoz, ami a lelkünk mélyén él. Ott, ahol megszületik a kitartásunk, az elszántságunk, bátorságunk, önbizalmunk. A képesség, hogy túl tudunk lépni azon, amit a határainknak hiszünk.
A mese az életünkről szól. Benne minden velünk kapcsolatos, nem csupán a pozitív hős (a királyfi vagy a szegénylegény), akivel azonosulunk. Az elindulás a kimozdulás a komfortzónánkból, a megszokottból, a kényelmesből; a tarisznyában lapuló hamuban sült pogácsa az erőforrásunk, az ellenség (a gonosz boszorkány vagy a tűzokádó sárkány) pedig a saját démonaink. A félelmeink, a kishitűségünk, amin úrrá kell lennünk. A segítőtársak (jó tündér, beszélő ló) szimbolizálják a társaskapcsolati hálónkat. Párválasztáskor (amikor megmentjük a királylányt) jobbik énünkre találunk rá, az elért cél pedig az önmegvalósítás aktusa.
A csoda erejével elérhetjük a boldogságot
A híres pszichológus, C. G. Jung nagy jelentőséget tulajdonított a szimbólumoknak. A mese nem más, mint szimbolikus történet, amely általános emberi problémákat vázol fel, és megmutatja a belőlük kivezető utat. Egy veszélyes szituációból eljuttat a biztonságos élethelyzetbe. A változás ugyanakkor válsággal, a növekedés fájdalommal jár. A mesében az a jó, hogy nem racionálisan készít fel a felnőtt életre (ezt és ezt csináld, kisfiam), hanem mágikusan, irracionális úton (ha a Szépség testestül-lelkestül elfogadja a Szörnyet, akkor az meg tudja mutatni legjobb énjét, a királyfit).
A központi elem, voltaképpen az egész történet működtetője a csoda. Az állatok megszólalnak, az emberek állattá változnak, vagy éppen fordítva, az aranyhal teljesíti a szegény ember három kívánságát, a jó leány aranyruhát kap Holle anyótól, a rossz viszont szurkosat. A segítők, közvetítők által megvalósuló csoda az ember örök vágyát tükrözi, hogy megsokszorozza erejét, és elérje a boldogságot.
A dolgok igenis megváltoztathatók
A mese arra tanít: a dolgok megváltoztathatók. Az ebben való hit a bennünk élő gyermek jelenlétére utal. Felnőttként persze elemzünk, mérlegelünk, eldöntjük, mi lehetséges és mi nem. Aki azonban bele tudja élni magát a mesékbe, az hiszi, hogy nem kell belenyugodni a rosszba. Mert ha igazán akarjuk, megszülethet egy új minőség, a jó, amire vágyunk.
(Forrás: Kádár Annamária pszichológus cikke alapján)
