A limonádé királynője, Danielle Steel köszöni, jól van
Nemrég ünnepelte 72. születésnapját Danielle Steel. Mielőtt a rajongók megrémülnének, milyen élemedett korban van kedvencük, közöljük, hogy a limonádé könyvek királynője köszöni szépen, jól van. Sőt, változatlanul fenntartja uralmát a könyvpiacon: már két olyan műve is készen áll, amelynek megjelenését 2020-ra tervezik.
Vagyonából jótékonykodik is
Nem mintha Steel ne élt volna olyan életet, amely akár három embernek elegendő volna. Ötször ment férjhez, és ötször vált el, hét gyermeket nevelt, sőt, olyan tragédia érte, amelyet talán soha nem lehet kiheverni. Legidősebb fia, Nick Traina, aki bipoláris zavarban szenvedett, 19 évesen öngyilkos lett.
A pénz tehát valóban nem minden, és Steel tudja ezt. Regényírói sikereivel szerzett vagyona egy részét jótékony célokra fordítja: galériájával művészeket segít, két alapítványa közül az egyik, amelyet korán elhunyt fiáról nevezett el, mentálisan sérült, bántalmazott fiatalokat támogat. A másikkal hajléktalanok sorsát igyekszik jobbá tenni.
Napi húsz órát dolgozik
Rejtély, hogy Steelnek a rengeteg regény mellett hogy jut ideje a közéleti szereplésre. Még akkor is, ha saját bevallása szerint napi négy órát alszik, és húszat dolgozik, és általában egyszerre több könyvön dolgozik. Mert aki azt hiszi, egy Danielle Steel-regényt megírni ugyanolyan könnyű és kevéssé időigényes, mint elolvasni, az alaposan téved. Kitalálni és olvasmányosan papírra vetni egy fordulatos szerelmi történetet úgy, hogy fogyasztói számára élvezetes is legyen, nos, ehhez lelemény és tehetség szükséges. (Steel ráadásul nem használ számítógépes szövegszerkesztőt. Évtizedek óta ugyanazon az 1946-os gyártású Olympia írógépen kopácsol.)
A sikerrel nem lehet vitatkozni – mondta a magyar Zsüti. Amerika és a Nyugat nem is teszi ezt, inkább elismeri a teljesítményt. Steel a világ művészetéhez való hozzájárulásáért a francia kormánytól megkapta a Művészetek és Irodalom Érdemrendjét, kitüntették a California Hall of Fame-mel, továbbá a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja lett. Könyvei egy alkalommal 390 hétig szerepeltek folyamatosan a New York Times bestseller-listáján – az író be is került a Rekordok könyvébe.
Ha valaki szomjas, az újra szomjas lesz
Steel az egyik legtermékenyebb író a világon: 179 könyve van. Kevesen tudják, hogy ezek között több gyerekkönyv, egy képeskönyv, sőt, egy verseskötet is szerepel. Mindamellett tagadhatatlanul a romantikus regények királynőjeként arat. Könyveiből eddig 570 millió példányt adtak el, 47 országban olvassák és 28 nyelvre fordították le őket. A vájt fülűek persze fanyaloghatnak, hogy ez nem művészet, hol van itt a mélység? Egy amerikai portál rosszmájúan jegyzi meg: a Danielle Steeel-regények mindegyikének cselekménye 140 karakterben összefoglalható.
(Danielle Steel íróasztala - illik hozzá)
Nem szállunk vitába a fenti véleményekkel, annál is inkább, mert sok igazság van bennük. Steel bírálói csak azt nem veszik figyelembe, hogy az írónak nem is célja komoly irodalmi műveket alkotni. Ő a szórakoztatás mestere, azon belül is a habkönnyű fajtáé. Megkérdeztük erről néhány vásárlónkat – ha olvastak is valaha valamit Danielle Steeltől, azt azonnal elfelejtették. Valóban olyan ez, mint a limonádé: megszomjazunk, elkortyolunk egy hűsítő italt, utána nem gondolunk rá. Steel azonban tudja, hogy az emberek később újra meg fognak szomjazni – és erre épít.
Mielőtt az ellendrukkerek azon rémüldöznének, hogy mennybe menesztjük ezt a kevéssé becsült műfajt, hadd jegyezzük meg: a kutatók vizsgálata szerint a szórakoztató olvasás javítja az agy vérellátását, ami pedig jelentősen csökkenti az Alzheimer-kór és a demencia, azaz az öregkori elbutulás kockázatát. Mindez persze valóban nem pótolja a komolyabb művekhez szükséges mélyolvasást, amely nagy felismerésekhez juttat, és empatikusabbá tesz életünk szereplőivel szemben.
R. V.