A halál ellenében - Ma lenne 49 éves Térey János költő
„Viruljon négy irányban zöld özön, / És gyűljön össze minden, ami csak / Használható a halál ellenében.” (Térey János: Protokoll)
Néhány nappal ezelőtt egyik írásomban felidéztem a vele készült utolsó rádióinterjút. A riporter megkérdezte tőle: „Miről szól a vers?” Ő azt válaszolta: „A vers nem szól semmiről.” Aztán a további, értetlen faggatózásra már fojtott ingerültséggel felelte, hogy a vers a formáról szól, a dallamról, esetleg a rímekről, de ne egyszerűsítsük le a verset arra, hogy miről szól.
Fotó: Bach Máté
Ő, akit Péterfy Gergely író nemzedéke legnagyobb költőjének nevezett, tökéletesen tudta: a képzelet szülte irodalom a formából kel életre, az a lényege, az építőanyaga. Amint Goethe írja: „Hogy örök a vers hatalma/ hála érte, köszönet:/ tartalmát a szíved adja/ s a formát a szellemed.” (Szabó Lőrinc fordítása) Márpedig a szív dolgairól nem ildomos egy rádióműsorban beszélni.
Negyvenkilenc éves sem volt, amikor néhány hónapja szívroham végzett vele. A veszteség megrázott mindenkit, aki ismerte őt és a műveit. A művészvilágot, a pályatársakat, a munkáját becsülő és szerető olvasókat. A nekrológokból, amelyek a temetésén elhangzottak, egy különleges tehetség és egy nem mindennapi ember alakja bontakozik ki.
Milyen volt tehát Térey János? Kíváncsi, érdeklődő, szerény, akiben ugyanakkor valamiféle titáni erő lakozott, amellyel egyszerre tisztelte és rombolta le az ellentmondásokat. Tiszta lelkű, hiszen sikeres költőként sem szállt a fejébe a dicsőség, nem merevedett bele semmiféle lírikusi szerepbe. Széles látókörű alkotó, akiben a radikális világlátás alapos valóságismerettel társult. Mindig, az utolsó pillanatig tele volt tervekkel ez a nagyszabású lélek, aki fanyar iróniával kezelte gyengeségeit. Szeretetre méltó volt. Hibátlan jellem.
Személyére a veszteség fájdalmával emlékezünk, de az életműve nyitva áll. Összegyűjtött mindent, ami használható a halál ellenében. Most már az beszél helyette.
Fotó: Máté Péter
