Tegye fel a kezét, aki szereti a házimunkát! Hát, nem látok nagy kézerdőt, kedves Olvasóm. Az enyém sincs fent, sőt, még el is dugtam a hátam mögé.
Blog
Nem értettem. Idegen volt a kanadai kisvárosi miliő – messze van az tőlünk, gondoltam, mi itt Európában egészen másféle valóságban élünk. Pedig sok kortárs külföldi írót olvasok.
Anyám emlékére
Még sehol sem volt a Márai-őrület, amikor a Helikon Kiadónál 1997-ben megjelent az "Egy polgár vallomásai." Máig a kedvenc Máraim – az európai kultúra szeretetének, a hozzá, a belé tartozásnak a könyve ez.
Pünkösd hétfő van, az ünnephez fűződő vidám világi szokások napja. Induljon hát ez a blogbejegyzés egy viccel, mert aztán (vigyázat!) komolyra fordítjuk a szót.
Férjemnek, Andrásnak
Három szingli csaj voltunk, akik annak idején beültünk a moziba a Bridget Jones naplójára. Igen, szinglik voltunk, harmincasok, és gőzünk sem volt róla, hol és mikor találunk végre magunknak egy normális pasit.
Ismerősöm, Z., aki évekig élt New Yorkban, mesélte, hogy az amerikaiaknak korántsem esik nehezükre kimondani a fenti mondatot. Mert ugyan ki az, aki mindent tud?
Mostanában nyomtatásban is napvilágot látnak egy agyonszidott, ám eszméletlenül sikeres fiatal nő könyvei. Van neki korábbi is, e-könyv formában – ahogy kijött, rögtön a sikerlista élére ugrott.
Érdekes posztot tett fel a Facebookra egyik ismerősöm, K. A címe az volt, hogy „Gabriel García Márquez búcsúlevele”.
A jeles kutatóval, J.-vel készítettem interjút a minap. Közös ismerőseink, akik tanulnak nála az egyetemen, mindenfélét harangoztak róla. Hogy nehéz ember, hogy először jóban voltak vele, aztán összevesztek, mert J. ezt meg azt csinálta. Kérdeztem tőlük, vajon miért tett ilyet, de többnyire csak vállvonogatás volt a válasz.
Grafikus ismerősöm felajánlotta munkáját mint illusztrátor, amikor hírét vette, hogy ismét megjelenik egy könyvem. Némi sajnálkozással azt kellett válaszolnom neki, a kiadóm nem foglalkozik ilyesmivel. A lány megjegyezte: a kiadó nagy hibát követ el. Pedig ez korántsem hiba.
Amióta szabadúszó vagyok, itthon dolgozom. A lakásom lett a munkahelyem, ahol gyakran az egész napot töltöm az újságcikkeimet, regényeimet írva. Még össze is mentem kissé: a gerincem a sok üléstől némileg meggörbült. A régi, 176 centiméteres magasságom helyett egy évvel ezelőtt 173 centit mértem.
